Mit tegyünk a penészedés ellen?

Manapság már meglehetősen modern házakat tudnak építeni és a technológia rohamos fejlődésével az építőiparban is fejlődnek a történések. Például, ha visszaemlékszünk, akkor régen még vályogházakat is láthattunk.

penészes falEz egyébként nem volt egy rossz elgondolás, mármint az építészettel foglalkozó emberek részéről, főleg az akkori technológia mellett.

Még mostanság is sokszor lehet látni olyan házakat, amely építészének biztosan nem adtunk volna fizetést, nagyon sok vályogház különbül néz ki, illetve úgymond jobban funkcionál, mint sok téglaház.
Például a régi építészek munkája mellett szól, hogy a vályogházak nem penészedtek, annyira, mint napjainkban egy-egy nagyon modern ház.
Meg tudjuk állítani a penészt? 
Legalábbis tehetünk ellene. Például a konyhában szorgoskodó emberek szoktak ezzel harcolni, hiszen ott télen meglehetősen sok pára szokott lenni, amit köztudottan kedvel a penész és valósággal lubickolva tud terjedni a falon.
Egy más ismert módszer, nyilván a gyakori szellőztetés.
Ez szerintünk is elengedhetetlen, ugyanakkor javasolt felszereltetni egy gőzelszívót is a gáztűzhely fölé, így jobb esetben nem a plafonon, illetve falon fog megtapadni a pára, hanem a gőzelszívó kijuttatja a természetbe.
Továbbá a festésnél sem árt odafigyelni, hiszen kaphatóak olyan festékek, amelyek kifejezetten a konyhákba lettek tervezve, mégpedig a penészedés ellen. Lényegében ez a három praktikus csodamódszer, amelyek alkalmazásával tudunk harcolni a penész ellen.