Hogyan növeljük ingatlanunk értékét?

Sajnos hazánkban már jó ideje padlón van az ingatlanpiac és sokat már nem igazán keresnek ezzel az értékesítők. Régebben azonban tényleg eléggé jól lehetett keresni egy-egy ház, illetve ingatlan eladásával.
Talán mostanában mintha lehetne látni egy apró szikrát, hogy mozgolódik valami, de még nem az igazi.
Függetlenül ettől azonban vannak olyan emberek, akik el szeretnénk adni a házukat különböző okok miatt.
 értéknövelés szigeteléssel
Például már nincs szükségük rá vagy csak egyszerűen úgy gondolják, hogy most szükség van az ezért kapott pénzre.
Akarva akaratlanul azonban a piacnak a szunnyadása rájuk is hatással van, hiszen ebben az esetben csak alacsony áron tudják értékesíteni a gyenge kereslet miatt.
Ebben a cikkünkben azonban szeretnénk adni egy jó tanácsot, hogy hogyan lehet akár közvetlenül az eladás előtt egy picit növelni az értékét.
Amire mindenképpen szeretnénk felhívni a figyelmet, az a festés. Nem mindegy a látvány, illetve maga a benyomás szempontjából, hogy egy házat öt vagy több, csak pár éve vagy esetleg frissen festettek.
Egyrészt ugye, ha régebben lett kifestve, akkor az már látszik az adott időnek a festési stílusából is, például régebben nagyon nagy divat volt a hengerrel különböző mintákat festeni a falra.
Képzeljük el magunkat fordított helyzetben, ha észrevesszük, hogy ez már jó ideje nem volt festve. Biztosan azt gondolnánk, hogy elhanyagolták, ki tudja még mennyi részét elhanyagolták a háznak, amit nem vettünk észre, illetve, ha már ennyire elhanyagolták, akkor biztosan szükségük van a pénzre, így jó alkupozícióban vagyunk.
Ez mind, mind ellenünk fordulhat. Mindenképpen azt tanácsoljuk, hogy legyen kifestve, mielőtt eladná, a festék árát pedig bőven bele lehet számítani a ház árába.